Dr. Juhos Ferenc levele a XI. veterán fesztivál után

Dr. Juhos Ferenc veterán focista megosztotta velünk a fesztivál milyen érzéseket váltott ki belőle, köszönjük szépen a levelét.

Tisztelt Őze Tibor, tisztelt Szervezők!

„Egy életen át kell játszani,a futball mindenkié!”

Tehát a futball az a sport, amit egy életen át kell játszani! Ezt a felvezetést olvasom a http://veteranfoci.hu/ honlapon. Igen egy életen át kell játszani és ezt a szombaton rendezett VETERÁNFOCI ünnepen is tapasztaltam.

Az érkezés pillanata számomra már sokat sejtető volt, hiszen alig kiszálltam az autóból máris Dr. Fenyvesi Mátéval futottam össze, akivel már a Felvidéki Nádszegen nem egyszer találkoztam a focipályán.

A megnyitó pedig parádésra sikeredett. A felsorakozott , több országból érkező csapatok a szivárvány minden színét magukkal hozták, és magukkal hozták a szívüket is.

Tudom mit jelent amikor a DAC stadionban 10 ezer torokból hallatszik az ,,Egy vérből valók vagyunk és a Nemzeti imánk,, . Most ugyan az az érzés kerített hatása alá amikor felcsendültek a szólamok. 

A mérkőzések pedig nem azt mutatták, hogy itt VETERÁNOK kergetik a labdát, fiatalokat meghazudtoló technikai trükkök kerültek elő a régi repertoárból.

 
A részvétel ami ezen a napon a fontos tényező volt és az, hogy Valakik még erre is gondoltak 11 évvel ezelőtt. A 11-es szám pedig a foci értékes száma, no már akkor amikor gól születik illetve a kapus kivédi, mindkét esetben siker,csak épp a másik oldalon.

Tisztelt Őze Tibor, tisztelt Szervezők!

Tegnap minden oldalon siker volt, hiszen a délutánra bejelentett vihar is inkább más utat választott, mert látta, hogy Angyalföldön jó cél érdekében vannak együtt a szélrózsa minden irányából. 

Ezúton szeretném megköszönni a csapat nevében a lehetőséget, hogy ott lehettünk. Kívánom, hogy a 11. rendezvényt kövesse a 12. és egyszer majd a 20.  és azt addig ameddig csak lehet, hiszen ahogy írták   
„Egy életen át kell játszani,és a futball mindenkié!”.

Nem magamnak futballoztam, hanem a magyar közönségnek, a magyar népnek. Hogy a mi zászlónk menjen feljebb, mint a másiké, tisztelve ugyanakkor a másodikat és a harmadikat is. Mondta egykoron Czibor Zoltán

Tegnap Önök sem maguknak csinálták, megtiszteltek másokat is. Folytassák tovább ezen az úton. 

Ehhez kívánok Önnek és szervező  csapatának nagyon jó erőt , egészséget , sok sikert és a Jó Isten áldását.

JUDr. Juhos Ferenc 

UI: aki írta az zöld pólót viseli