Kárpát-medencei Nemzetközi Veterán Torna Sorozat

Folytatódik a Kárpát-medencei Nemzetközi Veterán Torna Sorozat.

 

Május 25-én Kiskundorozsmán találkozik 8 csapat: 3  határon  túli magyar együttes  mellett 5 „anyaországon” belüli  alakulat vesz részt a rendezvényen.
Immár ötödik alkalommal rendezzük meg a nagysikerű tornát.

Korábban Pécsen ,Dabason, Székesfehérváron és a Ferencváros népligeti sport centrumában találkoztak a fiúk-mindenhol óriási sikerrel.
 Kiskundorozsma Szeged egyik legsportszeretőbb  városrésze.

A csapatok két négyes csoportban – körmérkőzésen döntik el a helyezéseket, majd az azonos helyen végzett csapatok játsszák az osztályozót.
A rendezvényen díszvendégként részt vesznek Szeged  egykori legendás  labdarúgói: Kozma György és Orosházi László.

 Kozma György, játszott a Magyar Ifjúsági Válogatottban,a  Magyar „B” Válogatottban és 68 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt a SZEOL csapatában.

Orosházi László 6 évig játszott a SZEOL csapatában , 182 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt a többek között a Szeged és a Vasas csapatában.
Külön köszönet a találkozó megrendezéséhez óriási segítséget nyújtó Ruzsa Roland  úrnak ,aki kiskundorozamai önkormányzati képviselő és sok egyéb labdarúgó rendezvényt támogat.

Óriási futball rajongó ,kedvenc csapata a Szeged mellett a Budapest Honvéd csapata.